Összegyűjtöttük és megválaszoltuk
Nektek a legfontosabb kérdéseket!

Klíma szereléssel
kapcsolatos kérdések:

Két klíma telepítése esetén igyekszünk 6-8 óra alatt telepíteni a berendezéseket, de a telepítési idő sok mindentől függ. A falban való csövezés esetén szükség lehet két alkalomra is, egyszerűbb szereléseknél viszont akár 2-3 klímát is tudunk telepíteni egy nap.
Nagyobb mennyiség esetén szintén 1-2 nap lehet a beszerelés ideje.

Kiemelten figyelünk a tiszta munkára, így szinte egyáltalán nem jár kosszal. Faláttörésnél, fúrásnál porszívózunk, a bútorokat, tárgyakat letakarjuk, és minden alkalommal feltakarítunk magunk után, hogy neked ne kelljen ezzel vesződnöd.

Egy klíma szerelését bruttó 79.000 Ft-tól tudjuk vállalni.

Ez tartalmazza:
- 3 méterig a szükséges anyagokat (csöveket, kábeleket, kültéri tartókonzolt, faláttörést),
- a kültéri egység telepítését 4 méteres magasságig,
- az elektromos bekötést 5 méterig (konnektorba, dugvillával),
- és a kondenzvíz elvezetést is.

Egyéb nehezítő körülmények esetén adhatunk magasabb árat, de ezt a helyszíni felmérés során mindenképp egyeztetjük.

Igen, az általad vásárolt klíma szerelését bruttó 79.000 Ft-tól vállaljuk, és ebben az esetben csak a szerelésre vállalunk garanciát.

A karbantartás az egészség miatt is nagyon fontos, éppen ezért nem érdemes elhanyagolni.

Karbantartáskor alapos munkát végzünk, és elvégezzük az alábbiakat:
- fertőtlenítjük a berendezést,
- ellenőrizzük az elektromos bekötéseket,
- kimossuk a szűrőket,
- portalanítjuk a hőcserélőket (a por a berendezés fogyasztását növeli, és csökkenti a gép élettartamát, ezért ez fontos lépés),
- megmérjük a befújt hőmérsékleteket,
- ellenőrizzük a gép működését.

A javítás ideje mindig a felmerült hibától függ. Sokszor nem is alkatrész a hibás, hanem például eltömődött a kondenzvíz elvezetés, esetleg koszos a hőcserélő.

Ha alkatész meghibásodás okozza a problémát, akkor az új alkatrész megérkezése határozza meg a szervizelés időtartamát.

Igen, minden esetben teljesen ingyenesen segítünk abban, hogy mi lenne a legjobb megoldás a klíma telepítésére. A tanácsadás során a legtöbbször már árajánlatot is tudunk adni.

Minden tanácsadáson arra törekszünk, hogy a lehető legjobb megoldásokat és a legkedvezőbb ajánlatot biztosítsuk, de a tanácsadás semmilyen kötelezettséggel nem jár, semmi probléma, ha végül mégsem minket választasz.

Talán meglepő, de egy átlagos lakossági klímaberendezés kevesebbet fogyaszt, mint egy porszívó, vagy egy hajszárító. Erről digitális háztartási fogyasztásmérővel is meggyőződhetünk, amellyel akár az éves összfogyasztást is végig tudjuk követni.

A klímák jelölései kissé megtévesztőek, mivel egy három és feles klíma nem fogyaszt 3,5kW-ot óránként. A felvett villamos teljesítmény (W) valójában mindig jóval kevesebb a névleges fűtő-hűtő teljesítménynél.

A valós villamos fogyasztást külön adják meg a klímákhoz: áramfelvétel (A), vagy teljesítmény felvétel (W) formában - míg méretezésnél hőszállítás alapján számolunk.

Ezen felül a klíma üzemideje, így villamos fogyasztása függ attól, hogy:
- inverteres, vagy nem inverteres klíma készülékről van szó,
- milyen minőségű a klíma (hatásfok: EER-COP érték),
- rendszeresen karban van-e tartva, esetleg gázhiányos-e,
- milyen hűtő / fűtőteljesítményű klíma készüléket vásárolunk,
- aktuálisan milyen hőmérséklet van a szabadban, és a helyiségben - ehhez képest hol a célhőmérséklet,
- milyen a ház hőszigetelése,
- milyen hőtermelő eszközök vannak a légkondival hűtendő-fűtendő helyiségben.
Ingyenes felmérést szeretnél? Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Hőszivattyú szereléssel
kapcsolatos kérdések:

A hőszivattyú telepítése általában 3-4 napot vesz igénybe, de ez általában az egyéb gépészeti szerelésektől függ, új épület esetén az építkezés folyamatától is.

Meglévő ház fűtéskorszerűsítésénél általában 3 napra van szükség.

Meglévő épületeknél nagyon sok minden befolyásolja, hogy mikor lehet hőszivattyút telepíteni.

A hőszivattyú 40/45 fokos előremenő víznél a legideálisabb, ami felületfűtésnél vagy nagy felületű radiátoroknál alkalmazható.

Új épületek esetén használható padló-, mennyezet-, vagy falfűtéssel, hűtésre pedig mennyezethűtéssel kombinálható.

Természetesen.
A hőszivattyú teljesítményét hőszükséglet számítással határozzuk meg, a típust és márkát pedig az ingyenes helyszíni felmérés után a te igényeidhez igazodva választjuk ki.

A költségeket nézve mindenképpen érdemes különválasztani a készülék árát és a telepítés költségét.

A készülék ára függ a teljesítménytől, márkától, illetve attól is, hogy kell-e használati melegvizet készíteni.

A telepítést bruttó 300 000 Ft-tól tudjuk vállalni.

A javítás ideje függ a hibától, de igyekszünk 24 órán belül orvosolni a problémát.

Nem találtad kérdésedre
a megfelelő választ?

Vedd fel velünk
a kapcsolatot, segítünk!

Kapcsolat

Szakértőnk
havi tippje

Érdemes utána számolnod, hogy vajon milyen költségekkel járna, ha klímával oldanád meg a fűtést a hűvösebb napokon. Meg fogsz lepődni, mennyivel olcsóbb, mint gondolnád!

Kocsmár Tamás

Hogyan kerülheted el a rejtett költségeket egy új klíma beszerelésekor?

Összegyűjtöttünk neked 8 tippet, hogy új klímád beszerelésekor ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Add meg email címed és máris küldjük az útmutatót: